Ide hova, még egy gyereket, nézett rá a férfi véreres szemekkel. Fáradtan dőlt hátra, a mozdulatra kis hamueső hullt a tányérjába, melynek alján piros lé árválkodott. Az asszony indulatosan koppantotta a mosogatóba a poharat. A szoba irányából vékony sírás hallatszott. Na, most felkeltetted a gyereket is, sóhajtotta rezignáltan a férfi. Benézek Jóskával a Pirosba, tolta helyére a széket és kiment. Az asszony tudta, ez mit jelent. Zárásig ott ülnének és konyakoznának, ha nem vennék el az áramot. Aztán mikor megjön, majd ingerült lesz és éhes, kelhet fel hozzá a sötétben és melegítheti a maradékot.

 Megtámasztotta homlokát a hideg üvegen, és nézett utána. Három hete tudta. Akkor történhetett, mikor karácsony este utána ment a konyhába. Soha nem csinált ilyet azelőtt, de aznap megveszett, egész délután ivott a kollégáival és úgy rontott rá, mint egy dúvad. Durva volt, cigaretta és szesz szag dőlt belőle, míg a konyhaasztalnak döntve szorongatta. Összeszorította a szemét, csak az asztal sarkának ütemes döfését érzékelte. Fájt, de erőtlen ellenkezése csak szította a másik gerjedelmét, aztán egy pofon is elcsattant. Később ott találta a fotelben. Félreborult fejjel aludt, kis nyálbuborék csillogott a szája sarkán, ujjai közt kialudt cigaretta. 

Nem sírt, csak csodálkozott. Hova lett a fiú, aki miatt eljött otthonról, vállalva az albérletet, a korán jött, beteges kisgyerek nyűgjét. Csss, csitítgatta pelenkázás közben a kicsit, apa nem haragszik, szorította melléhez és elnyugodva nézte, mint szopik. Kicsi ökleit az anyja mellének támasztotta, vékonyszálú szőke haja kis csúcsos koponyájára tapadt. Szerette, és közben halkan énekelt.
Egy hét is eltelt, mire megszerezte az asszony címét. Börtön járt érte, tudta jól, de valahogy meg kellett szabadulnia tőle. Aztán egyik reggel, miután az ember dolgozni indult, a kicsit a szomszédasszonyra bízva, magához vette az albérletre félretett pénzt. Nem járt a villamos, úgy döntött gyalog indul neki. Valahol a külvárosban bolyongott és egy suhanc igazította útba. Tétován megnyomta a csengőt, de az nem szólt, kicsit várt, majd gyámoltalanul kopogtatott. Fáradt arcú nő nyitott ajtót, behúzta, aztán kinézett a folyosóra. A konyhában meleg volt és káposzta szag. Elhozta a pénzt, kérdezte a nő, és leültette. Gyors mozdulatokkal letörölte a viaszosvászon abroszt, majd egy kopott, de tiszta lepedővel terítette le. Elzárta a gázt az étel és egy szögletes fém doboz alatt. Sterilizáltam, mondta halkan. Szülésznő voltam, de most villamost vezetek, mosolygott bágyadtan rá, míg összegombolta magán a fehér köpenyt.
A konyhaasztalon feküdt. Kitárt combjai közét olvasólámpa fénye világította meg. Csend volt, csak a fém hideg koccanása hallatszott és az ő zihálása. Eleinte a plafon repedéseit nézte, aztán ahogy a kín elöntötte, behunyt szemmel dúdolt. Egy örökkévalóság volt. Úgy érezte, időtlen idők óta fekszik itt ezen az asztalon, görcsbe rándult testén az idegen asszony kezével. Kábán nézegetett mikor felültette. Fél óráig feküdt még felpockolt lábbal, hallgatta az utasításait aztán elindult. Az ajtóban szőke copfos kislánnyal találkozott, az nagyot köszönt neki, majd anyja behúzta az ajtón.
A villamosmegállóig jutott. Erőtlenül rogyott le egy padra és nézte, vére lüktetésére mint hullámzik a világ. Ki hívott hozzá mentőt nem tudta meg sosem. Esteledett, mire eszmélt.
Egyedül feküdt egy korteremben, kinn már sötétedett. Nehézkésen próbált felkelni, de rögtön visszaszédült. Sok vért vesztett. Nyílt az ajtó, egy férfi lépett be idősebb orvossal az oldalán. Rögtön tudta, ez mit jelent. Valamikor hajnaltájt, mikor már szinte eszméletét vesztette a láztó és a fájdalomtól, elmondta a címét.                                                                                                                      Két hétig volt kórházban és éjjelente sokat álmodott a copfos kislánnyal.
Éjszakánként kövér milicista ült a szobája ajtaja előtt és gyógyulása után egyenesen a tárgyalásra vitték. A férfinak csak éppen inteni tudott, az csak ült ott borotválatlan, meggyötört arccal és elsírta magát. A gyerek, akarta kérdezni, de nem lehetett.
Hat évet kapott, az ügyvédje megmondta előre, ne is számítson kevesebbre. Szembesítéskor nem tudott az asszony szemébe nézni, csak félretaposott fekete cipőjét nézte konokul. Nyolc évre ítélték tiltott műtét elvégzéséért. Aztán eltelt fél év úgy, hogy egyszer sem látogatták, levelet sem kapott. A börtön mosodájába osztották munkára és néha a gőzből kisgyermeksírását vélte hallani. Ilyenkor félrehajtott fejjel hallgatózott és melléhez kapott. Megszoptatom, magyarázta a felügyelőnőnek. Máskor a szennyest szállító mosodai kocsit tolva énekelt halkan altatót és finoman ringatta.
Két nappal a forradalom után szabadult. Minden fehér volt, hideg és tündökletes. Vadidegen emberek borultak a nyakába, kezét szorongatták és ígértek csodás jövőt. Idétlenül botladozott az utcán és csodálkozva nézte a frissen festett ajtón az idegen névtáblát. Igazán nem szóltak, kérdezte hitetlenkedve a szomszéd, kávéját kavargatva. Pedig az újság is megírta. Vagy rövidzárlat, vagy cigaretta okozta a tüzet. Igen, a kisgyerek is. Felismerhetetlenné. Tragédia, igen.
Két vagy három hétig próbálkozott, keményen. Aztán feladta. Szerzett egy babakocsit, benne haját vesztett babát ringatott rossz töröközőbe bugyolálva. Így járta az utcákat és hallgatózott. Ha gyermeksírást hallott, a mellét bontotta és néha közben halkan énekelt.