Terhes Gábor: Utak
Időt más teremtmény nem mér csak az ember,
Életútját sorsa adja,
Mint folyó, melyet elnyel egy kéklő tenger,
Partját vizével áztatva.
Élet vize hűs kis forrás, tiszta csermely,
Mely talán létünk értelme,
És felfogja azt egy áldoztató kehely,
S lesz majd életünk mértéke.
Meg lesz vizsgálva, mérve földi életünk,
Kiróva útjaink hossza,
Adatik az, amit tetteinkért nyerünk,
Földi küzdelmünk jutalma.
Annyi út létezik, amennyi ember él,
Talán vágyva szeretetre,
És lesz az Örök Hazában felettük fedél,
Végső remény száll szívükbe.
Könnyű járni Isten kimért keskeny útján,
Hiszen a Szeretet útja,
Maga az élet, melynek örök mivoltán,
Tanulunk mindig újulva.