Molnár Péterné: Itt vagyok otthon

Lágy suvallattal érkezett a hajnal,

Melyet lassan áttört a bíborszínű nap sugara,

S a kismadár is már csőrét nyitogatja 

Mely még csak próbálgatja szárnyait, 

S még bizonytalan a szabadságot megismerni.

Ha már ráébredt, hogy a természet felébredt

Az aranysárga napsugár már táncát járja,

Smelengető lehellettel üzen a bizonytalankodó

Kis virágsziromnak, mely még nem bízik

A hajnali napsugár táncát járó erejében.

Melyet a természet égi csodája küld.

Lassan a fecskesereg is hazaérkezik,

Megtalálja régi fészkét, s lázasan párját keresi.

Otthonra lel régi fészkében párjával.

Kismadár is boldogan zengi énekét.

Látod-látod, csiripelik boldogan egymásnak,

Hazaérkeztünk! Ez a mi igazi otthonunk.

Ezt a csodát én is csak itt élhetem át mindenkor,

Hol a bölcsőm ringott, hová mindig tartozom.

Itt mindig zöldebb a rét, fű, fa, virág nekem integet.

Ide, hol nekem nyílik a rövid életű Tisza virága,

Rövid életét velem megosztja boldogan.

Ha néha haragos is, de velem együtt megnyugszik.

Hamar rájövök, ennél nincs szebb e világon,

Milyen jó és kegyes hozzám a sors, hogy ide születtem.

Sodorhat az élet vihara bárhová,

Szülőfalum gyermekkori emlékei visszajárnak.

A szabadság itt melenget, ringat és átölel.

Ott ragyopgnak bent mindenkor szívemben,

S karjába zár, mint boldog anya a gyermekét.